Angliából gyalog Mezőtúrra |
oktatás |
Ez persze túl szép lenne: valaki azért indulna el, hogy többhónapos gyaloglás után városunkban érjen célba. De így is elég érdekes, ha egy angol újságíró Hollandiától Isztambulig tartó gyalogútja közben egy éjszakát Mezőtúron tölt a Teleki kollégiumában, majd a diáksággal való beszélgetés után másnap továbbindul.
Nick Hunt fiatalkorának nagy élménye volt az az 1934-ben íródott könyv, melynek szerzője keresztülgyalogolta Európát. Elhatározta, hogy ő is végigjárja ugyanazt az utat, tapasztalataiból ő is könyvet ír. Így aztán a beszélgetésben a saját élményei mellett nagy hangsúlyt kapott az, hogy a fiataljaink miként látják a világot, városukat, hogy szerintük mi változhatott az elmúlt évtizedekben. Nick megállapításai közül kettőt kiemelnék: kisebbnek érezte a változást Nyugat-Európa 1934-es és mostani állapota között, mint amennyire megváltozott számára a világ, amint átlépett az egykori vasfüggönyön Szlovákiába. Úgy látszik, az a közel fél évszázad annyira ránk nyomta bélyegét, hogy még évtizedek sem voltak elegendőek elhalványítására. A másik észrevétel pozitív volt: minél keletebbre ér az ember, annál vendégszeretőbb népeket talál. És hogy az iskola se maradjon ki: jó volt látni, hogy több gyerek is milyen felszabadultsággal, gátlás nélkül merte angol nyelven kérdezni vendégünket, és hogy milyen jókat derült a közönség az angol nyelvű poénok hallatán. T.B.G. |