Register
Általános iskolai tanulók szakmai vetélkedője a Telekiben
oktatás

Iskolánk, a Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium közgazdasági és kereskedelmi munkaközössége idén először- hagyományteremtő céllal- szakmai versenyt hirdetett általános iskolai tanulók részére. A verseny célja az volt, hogy megismertessük a jövendő tanulóinkkal az iskolánkban folyó szakmai munkát. A résztvevők 3 fős csapatokkal indultak, Békés és Szolnok megye általános iskoláiból.  Az elődöntő három fordulós volt, a gyerekeknek kereskedelmi és közgazdasági totót kellett kitölteniük, majd e-mailben továbbítaniuk. A döntőbe az 5 legtöbb pontszámot elért csapat jutott be, melyre március 26-án került sor az iskolánkban. A vetélkedő igen jó hangulatban zajlott le, változatos, érdekes, a korosztálynak megfelelő játékos feladatokból állítottuk össze: volt márkafelismerés, saccolós feladat, filmvetítés, díszcsomagolás, gazdasági totó, fűszerfelismerés. Az első 3 helyezett csapat: I. hely Tóth Gábor Bence, Kádas Soma, Szabó Zoltán 7.b osztály, II. hely Chif Gergő, Ádám Dániel, Kötél Zsuzsanna 8.a osztály, III. hely Gonda Imola, Fórizs Bettina, Veres Virág 8.b osztály.  Mindhárom csapat tanulói a Mezőtúri Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda, Pedagógiai Szakszolgálat és Könyvtár Kossuth Lajos Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskolájába  járnak, felkészítő tanáruk Kelemen Sándorné volt. Gratulálunk a lelkiismeretes munkához mind a gyerekeknek, mind a felkészítő tanáruknak! Köszönjük a verseny lebonyolításához nyújtott támogatását az iskolánk Diákönkormányzatának, az iskolavezetésnek, valamint a mezőtúri SPAR szupermarketnek!

Kókainé Szűcs Ildikó - munkaközösség vezető

 
Copyright © 2024. Mezőtúr és Vidéke. Kelemen Márton - mkskft.hu