Register
A jó példában élen járnak
oktatás

A természeti és társadalmi élmények, tapasztalatok minden korosztály számára fontosak, az óvodások számára döntőek. Mindezek ismereteinek tartalma viszont csak akkor megalapozott, ha az a gyermek számára érzelmileg telített, élményhatású, az egyes gyermekek számára konkrét tapasztalaton alapul. Mi más is lehetne nagyobb élmény a gyermekeknek, mint a szeretett szülővel közösen alkotni, dolgozni, tapasztalatot szerezni? Az eddigi közös óvoda programjainkért, - most csak a legutóbbikat említve- a Húsvéti játszóházunkban tanúsított aktivitásukért, a Föld napi programunk megvalósításához nyújtott segítségükért, példaértékű hozzáállásukért a Rákóczi Úti Óvoda gyermekei és dolgozói nevében ezúton szeretnék minden részt vevő szülőnek külön is köszönetet mondani. Velük összefogva, így közösen igazán széppé varázsoltuk közvetlen környezetünket, miközben óvodásaink is gazdag tapasztalatokat szereztek.

Külön szeretném megköszönni Pályi Mihálynak, Berényi Jánosné Anikónak és férjének valamint Herbály Kálmánnak is a gyermekeink felé tanúsított pozitív hozzáállását, a közelmúltban óvodánknak nyújtott támogatását S, hogy miért is érdemelnek köszönetet? Húsvét előtt Pályi Mihály virágboltjában éppen virágcsokrot rendeltem, amikor is félve megjegyeztem, hogy ha lenne egy kis színes szalag maradványa, azt szívesen fogadnánk az óvodába, húsvéti díszítéséhez. Kedvesen válaszolt, hogy majd szétnéz az üzletében és összegyűjt néhány dolgot nekünk. Nos, ez a néhány dolog egy nagy doboznyi igazi „kincs” volt számunkra, aminek egy részét hamarosan fel is használtuk óvodásaink nagy örömére. A Föld napja alkalmából mi, a Tulipán csoportos gyermekek és felnőttek, nagyon szerettünk volna egy kis sziklakertet építeni az óvodánk bejárati részéhez, amihez köztudottan kövek is kellenek. Előző nap délután bementem a Berényi János és felesége által vezetett csodaszép kereskedésbe és megkérdeztem régi kolléganőmet Anikót, lenne – e egy kis selejtes kövük erre a célra.  Anikó és a férje nagyon készségesek voltak, közölték, hogy selejt ugyan nincs, de válogassak nyugodtan a jó kövek közül. Ráadásként még sziklakerti növényeket is adtak a kertünkhöz a gyermekeink nagy-nagy örömére! Az anyák napjához közeledve azon gondolkoztunk, honnan rendeljük meg a virágokat, végül Herbály Kálmán virágüzletét választottuk. Kálmán is rögtön a rendelkezésünkre állt, s pozitív hozzáállását mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a cserepeket becsomagolva, teljesen készen kapjuk a kedves kis növényeket a megrendelt időpontra. Úgy vélem valamennyien megérdemlik a külön köszönetünket, hisz önzetlen segítségükkel sikerült megszépíteniük a Rákóczi Úti Óvoda gyermekeinek hétköznapjait.

Lázárné Tor Ildikó (óvodapedagógus)

 
Copyright © 2024. Mezőtúr és Vidéke. Kelemen Márton - mkskft.hu