Register
Kézilabdás idénykezdet
Írta: Bodor Márti   

A nyári felkészülést követően a Mezőtúri AFC férfi kézilabda csapata szeptember 22-én megkezdte a 2012/2013-as NB II-es bajnoki idényét. Az együttes sok változáson ment át az alapozás időszakát megelőzően, ugyanis több játékos távozott a csapatból, helyükre azonban két személy érkezett. Ezen felül pedig több tehetséges junior játékos is bekerült a felnőtt keretbe, akik szeretnének bizonyítani az idősebbek között is. A csapatot továbbra is Gazsó György irányítja, míg a juniorokat Urbán Marianna próbálja az előző évi 4. helynél még szebb eredményhez hozzásegíteni.

 

 

Vendégjátékkal kezdődött a szezon számunkra, ahol a csoport újoncával mérkőztünk meg, azonban a rengeteg hibával tarkított mérkőzésen, gyenge védekezésünknek köszönhetően egy góllal alulmaradtunk Püspökladányban. A csapatból kiemelkedett Oláh Dénes, aki 17 góljával mutatkozott be mezőtúri színekben, valamint Tárnyik Ferenc is jól kezdett, azonban egy ütközésnél megsérült, így ki is kell hagynia soron következő mérkőzéseket. A junior csapat is nehezen lendült játékba, azonban a végén jól összpontosítva hozta haza a két pontot.

Püspökladányi KE – Mezőtúri AFC 35-34

Püspökladányi KE – Mezőtúri AFC 32-37 (junior)

Első hazai mérkőzésünkön nehéz ellenféllel találkoztunk, az előző idényben jól szereplő P&P Kiskunfélegyháza csapatát fogadtuk. A mérkőzésen végig fej-fej mellett haladt a két együttes, amit jól tükröződött a félidei 14-14-es eredményen is. A mezőtúri csapat védekezése jól működött, támadásban pedig lendületesen, dinamikusan játszottunk, ami végül 2 gólos sikerhez vezetett.  A sok fiatal játékosból álló csapatot nagy tapssal ünnepelte a mezőtúri közönség, amit ezúton is köszönünk, és reméljük, sokszor ünnepelhetünk együtt az idény során. A junior csapat nagyarányú győzelmével, sok jó egyéni teljesítményével, jó védekezésével jelezte, idén igényt tart a bajnoki címre!

Mezőtúri AFC – P&P Kiskunfélegyháza 27-25

Mezőtúri AFC – P&P Kiskunfélegyháza 40-16 (junior)

 

-Szűcs Dániel-

AJÁNLÓ:

Mezőtúri AFC – Újkígyósi KC

2012. október 13. (szombat)

Junior 16:30, Felnőtt 18:30

Belépő: Diák, nyugdíjas 200Ft, Felnőtt 400Ft

Várunk mindenkit szurkolni, biztassuk együtt a mezőtúri kéziseket!

 
Copyright © 2024. Mezőtúr és Vidéke. Kelemen Márton - mkskft.hu