Hűvös reggelen indultunk útnak a Kossuth Úti Iskolától. Gyerekek, szülők, kollégák, volt tanítványok vegyesen. Bíztunk abban, hogy nagyon szép időnk lesz, és gyönyörködhetünk az ősz szépségében, miközben jót sétálunk és egy izgalmas túrán veszünk részt.

Már a buszon felkeltettük a gyerekek és felnőttek érdeklődését azzal, hogy sok érdekes dolgot meséltünk a Pilis-hegység természeti értékeiről és Dömös múltjáról, ahonnan a túránk is indult.

A korai indulásnak köszönhetően a mi buszunk fordult be elsőként a már majdnem zsúfolt parkolóba. Nem sokáig csodálkoztam ezen, hiszen ez a csodálatos őszi nap sokakat kicsalogatott az erdőbe és a Rám-szakadék ma az egyik legkedveltebb kiránduló hely Magyarországon. Vadregényes, izgalmas és gyönyörű, nem hiába szeretnek ide jönni felnőttek és gyermekek egyaránt évről évre, újra és újra…

Mikor leszálltunk a buszról egy pillanatra elgondolkoztam….hányszor voltam már  itt, hány csoportot hoztam ide??? Hm…nem tudnám megmondani…számtalanszor voltam, és a túra mindig más élményeket hagyott bennem, s a Rám-szakadék mindig más arcát mutatta.

Ez a mostani túra is felejthetetlenné vált és ez nemcsak az időjárásnak köszönhető, hanem az utastársaimnak is, akikkel egy élmény volt együtt lenni.

A Szőke forrás étteremtől indult a túránk a Malompatak völgyében. Gyönyörű település Dömös, szinte összenőtt az erdővel, így szinte észrevétlenül jutottunk el a faluból az erdőbe. A Szentfa-kápolnánál rövid pihenőt tartottunk, a gyerekek nagy örömére, akik azonnal birtokukba vették a patakot. A felnőttek a hídról csodálták a természet szépségét.

Rövid pihenő után folytattuk túránkat a zöld jelzésen, elhaladtunk a Lukács-árok előtt és kisvártatva elértük a Rám-szakadék bejáratát. Az erdő szélén pihenőhely várja a megfáradt turistákat, de mi most nem álltunk meg, hanem haladtunk széles ösvényen a patak völgyében feljebb és feljebb. Az ösvény kezdett szűkebbé válni, sziklák magasodtak felettünk és a gyerekek nagy örömére számtalanszor kellett átkelni a patakon.

A napfény csak ritkán szűrődött át a hatalmas lombkoronán és a sziklák között vezető ösvény egyre izgalmasabbá vált.

Itt meg kell említenem egy számomra nagyon fontos momentumot. Egy pedagógus számára nincs nagyobb öröm, mint amikor örömet okozhat a gyerekeknek, szülőknek, és a hálás szó többet ér százezer csokor tanévvégi virágnál. Míg a túrát vezettem, mást sem halottam a mögöttem lévőktől: „De jó, hogy eljöttem.”, „Nekem ez életem legszebb napja!” „Ilyen izgalmas túrán még sosem voltam!”, „Ildi nénivel a legjobb kirándulni!”… kell ezeknél a mondatoknál szebb egy tanár számára???

A szurdokban óvatosan haladtunk tovább, egyre nagyobb sziklák nehezítették utunkat. Kissé sáros és csúszós patakmederben haladtunk felfelé, olykor korlát, olykor létrák segítették az utunkat, de a kisebb gyerekeknek így is segíteni kellett. (Ha belegondolok, hogy évekkel ezelőtt még ez sem volt, csak néhol egy-egy lánc, akkor szinte hihetetlen, hogyan jutottunk fel oly sokszor.) Mindig újabb és újabb próbatétel következett és az erőnk már fogytán volt, mikor felértünk az Árpádvár alatti pihenőhöz, s miután levegőhöz jutottunk jólesően fogyasztottuk otthonról hozott szendvicseinket.

A pihenő után folytattuk utunkat Körtvélyes felé a Téry úton, gyönyörű volt itt is az erdő, néha a fák mögül kilépve Prédikálószék lombkoronái köszöntek ránk, s a távolban Dobogókőt is megpillanthattuk. Az erdőbe lépve a Vörös-hegyi árkon haladtunk lefelé míg el nem értük Dömös határát. A település szélén a Prépostsági romok mellett vezet az út, itt mindenképpen meg kellett állnunk, hiszen a buszon meséltem arról, hogy itt valamikor királyi palota és templom is állt. A föld feletti romok ugyan nem látványosak, de az altemplom jelentős Árpád-kori emlékünk. A falu közepén egy táblán láthattuk, hogy sok királyunk járt ezen a helyen, ki pihent, ki országos tanácsot tartott.

Uzsonnázás után Dömösön haladtunk keresztül és lementünk a Duna partra, ugyanis a busz itt várt ránk. A révállomás, melynek helyén egykor római őrtorony állt, szép kilátást nyújt a szemben lévő Remete-barlangokra, pár fotó erejéig még időztünk, aztán lassan búcsút mondunk a Visegrádi-hegységnek, Dömösnek és a Rám-szakadéknak.

Fáradtan, mégis élményekben gazdagon érkeztünk haza.

Köszönöm kollégáimnak Kecse Krisztinának és Bánkiné Zsuzsának a segítséget és Nagy Zoltánnak a biztonságos kirándulást!

Hegyi Ildikó