Register
Húsvét a családomban
Írta: Bodor Márti   

Boldog István országgyűlési képviselő által meghirdetett "Húsvét a családomban" című rajzpályázat kiállítás megnyitójára került sor 2013. március 28-án a Közösségi Házban. A pályázatot minden választókerületben meghirdették, a legtöbb rajz Mezőtúrról érkezett. Boldog István az Index Tv-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a város összes általános iskolája indult a pályázaton több mint 170 gyermektől több mint 180 alkotás érkezett.

– Büszkén mondhatom, hogy a kiállítás csodálatos lett. A 24 településen összesen 580 gyerek rajzolt. Ezúton is köszönöm a gyermekeknek, a pedagógusoknak, a szülőknek, a Közösségi Háznak – mindenkinek, aki valamilyen formában segített –, hogy ez a kiállítás létrejöhetett. Nehéz dolga volt a zsűrinek, 3 különdíjat is adtunk az első három helyezett mellett. Ajándékot természetesen mindenki kapott egy emléklap és egy csoki formájában. Az első helyezett rajzából készült el az üdvözlő képeslapom. Nagyon köszönöm a szülőknek, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy minden mezőtúri háztartásba eljuthatott ez a szép rajz ilyen módon. A kiállítás 2013. április 16-ig tekinthető meg. Kérek mindenkit, hogy jöjjön el, nézze meg, mert a gyermekeknek is fontos és nekünk is jól eső érzés ilyen remek rajzokban gyönyörködni. – mondta Boldog István országgyűlési képviselő.

 

A győztes pályázó Papp Nóra 4. osztályos tanuló elmondta, hogy ő 3 db rajzot is beküldött. Nagyon régóta rajzol és büszke arra, hogy az ő rajza lett a legjobbnak választott.

 

Különdíjas lett:

Molnár Tímea - Szent István Katolikus Általános Iskola

Mihalina Máté - Református Kollégium

Bíró Patrik - Református Kollégiumból.

 

I. helyezett: Papp Nóra - Rákóczi Úti Általános Iskola,

II. helyezett: Fehér Henrietta - Újvárosi Általános Iskola

III. helyezett: Iván Szonja - Rákóczi Úti Általános Iskola

 

Bodor Márti

 

A kapcsolódó képeket megtekinthetik ITT!

 
Copyright © 2024. Mezőtúr és Vidéke. Kelemen Márton - mkskft.hu