Register
„Nagyhét” a Telekiben
oktatás

 

„Kérdeztem B-t, kik tanítják? … Már sajnos alig van közös ismerősünk rajtatok kívül.  Nem baj, mert látom rajta és beszéltem az anyukájával, hogy boldog, ez a Teleki még mindig nagyon tud adni olyan pluszt, amit nem tudsz mérni sehol és semmivel.” Egy 85-ben érettségizett tanítvány írta, aki eljött kilencven kilométerről, hogy megnézze egykori óvodását az egyik műsorban szerepelni. És a lényeget mondta ki. Dicsekedhetnénk azzal, hogy egy héten belül két olyan programot is tartottunk, amilyet közelben-távolban sem, igaz lenne. Fontosabb viszont az, hogy valaki meglátja: a harminc évvel ezelőtti őt (és minket!) útnak indító szellemiség, minőség még ma is létezik, az iskolaügyet is benyelni készülő vadkapitalizmus viszonyai között is.

Az újság kérésére mi magunk írunk a programokról, a kölcsönös interjú formáját választottuk.

 

Van-e esélye egyáltalán a versnek, a szép szónak, a művészeteknek?

Lázárné Kati: Mióta van ember, azóta van igény a gondolatok, érzelmek közlésére (mindenféle művészeti ágban). Addig, amíg ember lesz, erre szüksége lesz, hiszen a művészet képes talán a legmélyebbre hatolni, a lelkeket megszólítani. Ez az ember elemi igénye. Műsorunkban is törekedtem minél több művészeti ágat összehozni a költészettel.

Képzeletünkben egy költészet napi műsoron végighallgatunk húsz verset, az elsőket még lelkesen, aztán egyre inkább belefáradva. Itt viszont többektől hallottam, hogy észre sem vették, hogy eltelt bő két óra. Hogyan értétek el ezt?

Ezen az estén nemcsak elfért egymás mellett a zene, a tánc, a dallam, a dráma, a kép a verssel, hanem egymást erősítve, a szövegek más-más rétegét kiemelve jelent meg. A magyar nyelvű mellett megszólaltak idegen nyelvű szövegek is a városban működő felnőtt kórusok jóvoltából.

Időnként én is szoktam „közönség” lenni, és magamból indultam ki, hogy mi tartja fenn tartósan a figyelmemet. A műsorzáró közös éneklés pedig a közönségből közösséget teremtett, egy pillanat alatt.

Tóth Anikó drámásai új utat választottak. Nem egy-egy irodalmi művet adtak elő, hanem a továbbírták a történetet. Tavaly az Anyegint, idén Kosztolányi A kulcs című novelláját briliáns dramaturgiával. Mi a véleményed az efféle munkákról?

Nagyon megfogott a tavalyi ötlet: továbbgondolni egy történetet. (Ez egyébként is drámaórákon gyakran alkalmazott technika.) A Kosztolányi-mű sok-sok megválaszolatlan kérdéséhez így Tóth Anikó drámásai még néhányat hozzátettek, roppant izgalmas lett a folytatás.

Izgalmas ötlet volt tőled Madách londoni színének végét összeegyeztetni egy After Crying-számmal. Ott a hazugságra épülő, mindent felfaló kapitalizmus figurái zuhannak a mélybe, de a végén Éva más irányt tud venni. Miért volt fontos ez a rész? Tebenned melyik elképzelés az erősebb?

A dal szövege hihetetlenül rímelt a Jankovits-Madách-féle haláltánc-jelenet filmadaptációjára, még tempójában is, így nem is volt kérdés ezeket összehozni. Kicsit félve mutattam meg ezt a nagyon kemény, mai világunkat kíméletlenül kritizáló számot a diákoknak, de éppen ezek miatt érezték azt, hogy ezzel mindenképpen foglalkozni kell. Éva magasba emelkedése szimbolikus, hitet ad az emberiségnek egy szebb, jobb világ eljöveteléhez. Szeretnénk mi is hinni ebben, nehéz. A műsort nyitó Szabó Lőrinc vers is pont erről szólt: muszáj embernek maradni.

*

Nagyon nagy fába vágtad a fejszét: a holokausztról készítettél 15-16 évesekkel megemlékezést. Mi motivált téged és a diákokat?

Achs Károly: A diákokat meg kell becsülnünk azzal, hogy a valóság sötét oldalával is dolgozunk. Legyen az a gulág, legyen az egy diszkóbaleset, az ötvenhat utáni megtorlás, vagy akár egy tetűírtás embertelen módja. Épp ideje volt, hogy a holokausztot is középpontba állítsuk egyszer. Az áldozatok máig itt vonulnak a Damjanich utcán, a könnyed ítélkezésekkel, megbélyegzésekkel, mindennapi durvasággal pedig tele a világunk. Persze pedagógiai szempontból is fontos ez a munka, a fordított helyzet. Ebben az osztályban ugyanis percenként meg kell küzdeni a csendért. Hát akkor fordítsuk meg: teremtsetek ti nagy csendet a közönség soraiban. Aki ott volt, hallhatta ezt a csendet.

Nem felejtettük még el az iskolás-mappás történelmi megemlékezéseket. Ezek hatékonyságáról vannak fogalmaink... Ti hogyan fogtattok hozzá ehhez a munkához, mi előzte meg a műsorkészítést?

El kell dönteni, hogy történelemórát tart az ember ünnepség címén néhány verssel „színezve”, vagy színházi eszközökkel, hatásokkal dolgozik. Mi ez utóbbit választottuk. Hosszú munka előzte meg, már ősszel kiközösítésről, agresszióról készítettünk imprókat, aztán egyre közelebb kerültünk a témához. Voltunk a Páva utcai múzeumban, filmeket néztünk.

Vendéget is hívtál. Kiderült, hogy „érintett”, ki ő? Hogyan értékelte megemlékezéseteket?

Drámatanár kollégámat még 91-ben ismertem meg, azóta sok közös tanfolyamon, fesztiválon találkoztunk. Néhány éve tudtam csak meg, hogy személyesen is érintett – ez is mutatja, hogy ez a tragédia még itt van köztünk. Januárban Nagyváradon éppen a történelmi műsorokról tartottam előadást, ott beszéltük meg, hogy jön. A műsorban az döbbentette meg, hogy pont azokkal a motívumokkal találkozott benne, amelyekkel ő is készült.

Tudom, hogy tavaly ősszel Jeruzsálemben jártál. Ott hogyan dolgozták föl a traumákat, hogyan kezelik ezt ma?

Hogy az ország hogyan dolgozza fel, nem tudom. Én a Yad Vashem intézet továbbképzésére jutottam el az EMMI pályázatán. Ott nagyon nagy energiát fektetnek a múlt megismertetésére. Ami a műsorunk szemponjából is érdekes: úgy tartják, hogy nem sokkolni kell az embereket, hanem megmutatni az arcokat, az egyéni sorsokat. Az előadásban is ezt láthattuk: a normális életet, aztán egyszer csak Szalai néni nem ad virágot, külön padra kell ülniük az egymással szimpatizáló fiataloknak stb.

Úgy éreztem, nagyon megérintette a nézőket a műsor, Mezőtúron kívül Budapesten is a Páva utcai múzeumban is bemutattátok. Ott hogyan fogadtak benneteket? Készültök-e még valahová?

A budapesti fellépést is nagy csend fogadta néhány síró emberrel. Persze volt, aki egyből elkérte volna a szövegkönyvet, más azt mondta, régen volt ilyen erős színházi élménye. A holokausztoktatás egyik fő szakértője is megdicsérte a műsor szemléletét, egy jövő évi rendezvényre hívott minket. A Csillagpont egyik budapesti szervezője is látta az előadást, ha meg tudjuk szervezni a gyerekekkel, akkor ott is látható lesz.

 

Dr. Lázár Zoltánné, Achs Károly

 
Copyright © 2024. Mezőtúr és Vidéke. Kelemen Márton - mkskft.hu