Register
XIV. Faragó Tamás "Rose" Kupa

 

Július 13-14-én a Vodafone Pólósuli és Mezőtúr Város Önkormányzata szervezésében került megrendezésre a XIV. Faragó Tamás „Rose” kupa a Mezőtúri Városi Strandfürdő területén.

A torna célja hagyományteremtés, a vízilabda népszerűsítése és a bajnoki mérkőzéseken kívüli játéklehetőség biztosítása a gyermekcsapatok számára. Az idei évben meghívást kapott a BVSC, Cegléd, Szolnok, Csongrád, Eger és a Vodafone Pólósuli csapata, amelyek 2001-ben vagy később született tehetséges fiúkból és maximum két fő 2000-ben született lányokból állnak.

A rendezvényt szombaton délelőtt Faragó Tamás olimpiai bajnok, a torna alapítója nyitotta meg, majd ezt követően Batta Attila Viktor Mezőtúr város alpolgármestere kívánt sok sikert és eredményes játékot a versenyzőknek. A strandra látogatók fantasztikus, izgalmas küzdelmeknek lehettek tanúi. A tehetséges gyermekeknek szüleik, hozzátartozóik fáradhatatlanul szurkoltak a medence széléről.

2 napos látványos küzdelem után vasárnap délután négy órakor vette kezdetét az eredményhirdetés, ahol elsőként Patkós Éva városi képviselő köszönte meg a játékosoknak a részvételt és a lenyűgöző mérkőzéseket, majd Faragó Tamás elismerő szavai következtek, amelyben elmondta, hogy a jelen lévő játékosok a jövő reménységei. A győztes, a Vodafone Pólósuli csapata elnyerte a szervező Önkormányzat által felajánlott kupát, valamint az első három csapat, 1. Vodafone Pólósuli, 2. Szolnok, 3. Eger 17-17 játékosa éremdíjazásban részesült. Különdíjat kapott a legjobb játékos és a legjobb kapus, illetve egy kedves mezőtúri lakos, Lapu Ferencné egy olimpiai bajnokok által dedikált vízilabdát ajánlott fel a legjobb játékosnak.

A játékosoknak gratulálunk és további sok sikert kívánunk! Köszönet Faragó Tamásnak, aki jóvoltából ismételten városunkban kerülhetett megrendezésre ez a színvonalas torna, illetve köszönet és elismerés minden további szervezőnek és a lebonyolításában közreműködőknek. Reméljük jövőre is találkozunk!

 

Korcsok Anita

 
Copyright © 2024. Mezőtúr és Vidéke. Kelemen Márton - mkskft.hu