Register
Végre megújul a Tiszaföldvár - Mezőtúr útszakasz

2013. november 6-án Boldog István országgyűlési képviselő Sági István országgyűlési képviselővel sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy elindul a régen várt Tiszaföldvár - Mezőtúr útszakasz felújítása. A sajtótájékoztatón részt vett Wenner-Várkonyi Attila Kunszentmárton alpolgármestere és Tóth Ferenc Tiszaföldvár alpolgármestere is.

Az útszakasz 848 millió forintból újul meg, 15,9 km hosszan, a fennmaradó részt pedig 2014-ben újítanák meg, amint arra rendelkezésre áll a kellő forrás. Az első ütemben Tiszaföldvártól Mezőhékig történik meg a felújítás 10 kilométer hosszan, amelyen a kivitelező cég tájékoztatása szerint november végére már az új aszfalton közlekedhetnek az autósok. A második ütem 2014. március 15-én kezdődik a Mezőtúrtól Mezőhék irányába tartó szakasz felújításával, amely 6,7 km-en jelenti az út újjáépítését.

Boldog István a sajtótájékoztatón elmondta, a környéken élő lakosok régi vágya, hogy ez az út megújuljon. Kiemelte, hogy az utak nem lennének ilyen állapotban, ha azok az évek során rendszeresen karban lettek volna tartva, azon ez elmaradt, ami a mai állapotokhoz vezetett. Útügyi miniszteri biztosként kiküldött levelére több ezren válaszoltak a választókörzetből és a visszaérkező kérdőívekben legtöbben ennek az útnak a felújítását kérték. Az elmúlt 23 évben sokan megígérték már, hogy ezt az utat megjavíttatják, de eddig változás nem történt. Idén 848 millió forintos költségvetési forrással indul meg az út felújítása és ezt a jövő évben szeretnék folytatni, ehhez azonban a forrást először elő kell teremteni a költségvetésből. Több helyen a teljes útalap cserére kerül, valamint az érintett szakaszokon az út marása, és több réteg új aszfalt kerül beépítésre. A képviselő hangsúlyozta, hogy minden egyes beruházáshoz abban az esetben lehet hozzákezdeni, amennyiben arra a finanszírozás rendelkezésre áll. Az eltelt fejlesztési időszakban nem jutott már pénz erre az útszakaszra, mivel korábbi döntések miatt a megye más útjainak fejlesztésére fordították. Azonban a körzet útjainak súlyosságára való tekintettek sikerült az államtól forráshoz jutni, így az útszakasz most végre megújulhat. Amíg az időjárás engedi, a munkák folynak, amelyet Boldog István munkatársaival rendszeresen ellenőrízni fog az út átadásáig.

A megye útjaira körülbelül 50 milliárd forintra volna szükség, így az utak felújítása lassú folyamat lesz, de mindenképp folytatni akarja a kormány ezeket a beruházásokat. A források rendelkezésre állásával beinduló újabb felújítások szintén a lakosság véleménye alapján fog folytatódni!

A kivitelezés idejére türelmet és megértést kérnek az autósoktól!

Bodor Márti

 
Copyright © 2024. MezÅ‘túr és Vidéke. Kelemen Márton - mkskft.hu