Register
Dr. Károssy Csaba

Emléke él, és élni fog
míg az én szívem e földön még dobog,
Őrzöm a képét, a mosolyát,
a hangját és minden gesztusát.

Őrzöm a mozdulatait,
mely bennem él mind a mai napig,
őrzöm a felém közvetített gondolatait,
a nekem elsuttogott szavait.

Mert nem halt meg Ő,
még mindig él nekem
csak messze távozott,
hol meg nem érinthetem.”



Mezőtúron kevés olyan nő, gyermek él, aki ne kötődne Dr. Károssy Csaba  szülész-nőgyógyász Főorvos Úrhoz.
Fiatal orvosként került városunkba, és már akkor kitűnt lelkiismeretességével, emberszeretetével. Munkatársaival, közvetlen kollégáival mindig kedves, segítőkész és tisztelettudó volt. Szülész- nőgyógyász szakvizsgája néhány évre nagykanizsai és algériai munkára szólította, de a kitérőt követően csak Mezőtúrra vezette vissza.    
1989-2013. május 1-éig a mezőtúri kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának vezető főorvosi pozícióját töltötte be.   Az eltelt évek alatt szakorvosi munkája mellett orvos-igazgatója, és megbízott igazgató főorvosa  is volt az intézménynek.
Rendkívüli munkabírással rendelkezett.
Az itteni, közel negyed évszázados munkásságát kimagasló szakértelemmel, precizitással, gondossággal, nagyfokú empátiával, toleranciával végezte.  
Maximális odaadással mentorálta az osztályon dolgozó fiatal szakorvosokat. Mindenki bizalommal fordulhatott hozzá, számíthatott a megértésére és a segítségére.
A szótárában a  „nem” szó ismeretlen volt, más problémáját előtérbe helyezve mindig megoldást keresett, még akkor is, ha ez saját programjával, tervének átalakításával járt.  Fokozatosan nyomon követte az osztály munkáját, mindig biztosította elérhetőségét.
Nőgyógyász tevékenysége során kiemelkedő fontosságúnak tekintette a prevenciót,  különös tekintettel a szűrésekre.  A megszokott, mindennapos műtétek mellett úttörőmunkát végzett a laparoszkópiás hasi műtéti beavatkozások meghonosításában intézményünkben.
Ugyanilyen profizmussal és szeretettel végezte szülészi hivatását, ezreknek életet adva.
Mindig kedvesen, és melegséggel beszélt a legnagyobb kincsről, egy gyermek születéséről.  Ezt mi, édesanyák érzékeljük a legjobban, és mindig hálával és köszönettel emlékezünk Főorvos Úrra.
Sokan esetleg nem tudják, hogy a mezőtúri intenzív osztály kialakítása és létrejötte is személyének köszönhető. Fáradtságot nem kímélve kereste meg a mezőtúri vállalkozókat, akik készségesen támogatták kezdeményezését a jó cél érdekében, és ennek eredményeképpen 1998. évben megkezdhette működését intenzív részlegünk. Ezzel új munkahelyeket biztosítottak, és a helyi szakdolgozók átképzésére is lehetőség nyílt.  Ezért,  a kimagasló áldozatos munkájának elismeréseképpen az önkormányzat pro urbe díjat adományozott  Főorvos Úr részére.
Orvosi munkája során mindig szem előtt tartotta a Hippokratészi eskü elveit, etikus magatartást tanúsított minden kollégájával szemben.
Hivatástudata mindannyiunk számára példaértékű. Személyéből áradt a szeretet, a melegség, a bizalom, a biztonság, a megbízhatóság és a nyugalom.  Pozitív életszemlélete mindenkire nagy hatással volt.
Nagy űr marad utána, ezért olyan fájdalmas a hiánya, és a búcsú.
Mindig szemünk előtt látjuk kedves mosolyát, őszinte tekintetét, halljuk megnyugtató szavait….

Emlékét örökké megőrizzük.  


Dr. Csellár  Zsuzsanna
mezőtúri kórház

 
Copyright © 2024. Mezőtúr és Vidéke. Kelemen Márton - mkskft.hu