Register
Versünnep a Kossuthban
Írta: Bodor Márti   

Ebben tanévben csatlakoztunk először a Versünnep Alapítvány és a Bánffy György Kulturális Szalon által meghirdetett „Versünnep 2014” Fesztiválhoz. A jelentkezés feltétele vers-és prózamondó verseny rendezése volt. A felhívás értelmében, jelentkezés esetén neves művészek közül választhattunk, akik közül egy, rendhagyó órát tart iskolánkban, és részt vesz a zsűri munkájában is.

 

Miután 2014 a „Család Nemzetközi Éve” a fesztivál egyik témája a család volt, a másik az I. világháborúhoz kapcsolódott (a 100 éves évforduló miatt), a harmadik mai magyar költők, írók alkotásaihoz kapcsolódott.

 

Mi „Családi körben” címmel hirdettük meg versenyünket a mezőtúri járás általános iskoláinak. Versenyünk fővédnöke dr. Sebestyén Katalin tankerületi igazgató asszony volt.

Nagy örömünkre felhívásunkat elfogadta a város minden általános iskolája és Túrkevéről. Mesterszállásról, Kétpóról is érkeztek nevezések.

A rendezvény keretében 2014. március 19-én rendhagyó magyar órát tartott iskolánkban Rubold Ödön színész, rendező.

Az órán iskolánk 2-8. osztályos tanulói vettek részt. A Jászai Mari díjas színművész komoly és tréfás versekkel mutatta be a gyerekeknek a magyar nyelv sokszínűségét. A gyerekek nagy örömmel vettek részt a játékokban, és fel sem tűnt, hogy ez a szokatlan óra nem 45 percig tartott.

Délután került sor a vers-és prózamondó fesztivált lebonyolítására.

A rendezvényen 13 alsós és 7 felsős kisdiák vett részt. A három tagú zsűri elnöke Rubold Ödön volt, tagjai Berczeliné Boldog Mária és Kádár Edit. Az izgatott „kis művészek” bemutatkozása után meghozták döntésüket, a művész úr értékelte és hasznos tanácsokkal látta el a fellépőket és felkészítő tanáraikat.

Mindenki nagy izgalommal várta az eredményeket:

 

3-4. osztályos kategória

helyezés

tanuló

iskola

felkészítő tanár

Balla Réka Gyöngyvér 4.osztály

Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Mezőtúr

Kovács Sándorné

Arany Koppány

4.osztály

Mezőtúri Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mesterszállási Ált. Isk.

Czimrák Klára

3.

Török Kitti

3. osztály

Kaszap Nagy István Református Ált. Isk. és Óvoda Kétpói Tagintézménye

Víghné Vass Anikó

5-6. osztályos kategória

Igriczi Réka

5. osztály

Mezőtúri Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Fodorné Vajai Krisztina

2.

Varga Ágnes

5. osztály

Mezőtúri Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Újvárosi Általános Iskolája

Rózsás Istvánné

3.

Purgel Gábor

5. osztály

Kaszap Nagy István Református Ált. Isk. és Óvoda Kétpói Tagintézménye

Csontos Mónika

Különdíj

 

Szabó Virág Evelin

3. osztály

 

Szent István Katolikus Általános Iskola és Óvoda  Mezőtúr

Kissné Rudolf Brigitta

Oláh Lilla Borbála

Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola

Kontosné Hajdú Hajnalka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szeretnénk megköszönni Szűcs Dánielnek a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság elnökének a különdíjakat és segítségét a megvendégelés megszervezésében.

Rendezvényünk sikere arra bátorított bennünket, hogy a következő évben ismét pályázunk, és hagyományt teremtünk iskolánkban ennek a rendezvénynek.

 

Kelemen Sándorné

iskolai könyvtáros

a rendezvény szervezője

 
Copyright © 2024. Mezőtúr és Vidéke. Kelemen Márton - mkskft.hu