Register
Csabai Wagner József Terem
kultúra

Iskolánk, a Kossuth iskola sok - sok újdonságot, innovációt tartogat a közeljövőben is az iskolahasználók, a város számára. Terveink között szerepel például, hogy megújult iskolánk bizonyos tantermeit névvel lássuk el. Elhatározott szándékunk volt, hogy méltó elődök nevével, az Ő örökségükből fakadó értékek bemutatásával ruházzuk fel azokat a helyiségeket, ahol dolgozunk.

Fél éve vetettem fel, hogy a rajz-technika tantárgynak és a KÉPKÖR-nek (Képzőművészeti Szakkör) helyet adó termünk a Csabai Wagner József festő, építész nevét vegye fel.

Csabai Wagner József Mezőtúron élt, alkotott, tanított közel 22 évet. Itt halt meg 1967-ben. Sok mezőtúri ihletésű munkája található szerte az országban kiállításokon, galériákban, aukciókon és a városunkban is. A hazai pasztellfestészet egyik meghatározó képviselőjeként tartják számon. Terveink szerint 2012. május végére szervezzük a Mester születésének 124 évfordulójára a terem avatását.

Nagy segítséget jelentene, ha bármiféle írásos, tárgyi emlék fotó, rajz is kiállításra kerülhetne. Ha bárkinek a birtokában van a Művész által készített festmény, grafika, szívesen lefotóznám a dokumentumtárba.Minden a Művésszel kapcsolatos információt, ötletet, segítséget szívesen elfogadunk.

Elérhetőségem: Kossuth iskola, 5400 Mezőtúr, Kossuth út 82. (Tel.: 06-56/350-114) vagy a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail cím.

Tisztelettel: Nagy Ferenc rajztanár a Képkör vezetője, szervező

 
Copyright © 2020. Mezőtúr és Vidéke. Kelemen Márton - mkskft.hu