Két jubileum késztetett e cikk megírására, mely első munkahelyemhez, a napjainkban éppen megüresedett Petőfi úti városi színházteremhez kapcsolódik. Hatvan évvel ezelőtt ezen a helyen, a volt Ipartestület épületében alakult meg a kultúrotthon.  Hargittai Jenő és Berczeli Gyula vezetésével indult újra a háború utáni közösségi élet. A kemény szocializmus első éveiben járunk, amikor a szervezőmunkához, a művészi elképzelések megvalósításához a szakmai felkészültség mellett, bölcsességre, bizalomra és kurázsira is nagy szükség volt.

Azok a mezőtúriak, akik ebben az időben voltak ifjak nosztalgiával emlékeznek vissza az eseménydús évekre. Rendezvényekre ahová Szolnokról, Budapestről érkeztek közismert művészek, tánciskolákra, rendszeres élőzenés bálokra, Balogh Feri bácsi tánczenekarára, s a helyi amatőr színtársulat felejthetetlen  előadásaira. Galgóczi Erzsébet a kiváló  író és szociográfus 1956-ban  már második alkalommal kapta feladatul-lehetőségül, hogy beszámoljon a mezőtúri közművelődési munkáról. „A hetven ezer holdas óceán közepén…” című írásából idézek:

„A kultúrotthon az első esztendőkben az öregek háza volt. A fiatalok legfeljebb bálokra jöttek el, de Berczeli azután ideszoktatta őket is. A fiatalok nem tudtak olyat kérni tőle, amit ne teljesített volna. S amikor már megszerették őt meg a házat, akkor bevonta őket valamelyik szakkör munkájába. …Most már tizennégy igen jól működő szakköre van.  …  A színjátszó csoport a közeli napokban adja elő Szigligeti darabját, a CIGÁNY-t. „Színházba szoktató” darab – jellemzi Berczeli. Ezzel vizsgázik a Népművészeti Intézet rendezői tanfolyamán.”

A színjátszók előadásai rendkívül népszerűek voltak.  Az 1960-as évek közepéig  évente legalább két új előadást tartottak. Operettek, zenés darabok bemutatására is vállalkoztak, amiben a színtársulat együttműködött a Kávási Sándor által dirigált Petőfi dalkörrel, a Herbály András vezetésével működő szalonzenekarral.

A jelmezeket, díszleteket a tagok és hozzátartozóik készítették, az együttjátszás, együtt munkálkodás nagy összetartó erőt jelentett. Szűcs Lajosné Pálfi Pöszikével - aki több darabban jeleskedett – arról beszélgettünk, hogy szervezünk egy baráti összejövetelt a valamikori társulat még elérhető tagjaival, ahova várjuk a hozzátartozókat, barátokat és minden érdeklődőt, hogy együtt idézzük fel az emlékeket. A találkozó tervezett időpontja: 2012 május második szombatja; helye: a városi könyvtár. Kérem, hogy akinek vannak a témához kapcsolódó fotói, dokumentumai az jutassa el a városi könyvtárba egy gyors elektronikus rögzítésre, hogy azután a találkozón levetíthessük.

Legendás alakja volt az Egressy Gábor nevét viselő színkörnek T. Nagy István, aki közel húsz éven át komikus- és jellemszínészként aratta sikereit. Rengeteg Moliere darabban játszott,  úgy mesélik, hogy az Úrhatnám polgárban brillírozott. A Szolnok Megyei Néplap 1960-ban egy decemberi számban fotós cikkben élteti a Király Dezső: A sofőr álma című színdarab közreműködőit (a fotón Pista bácsi Kálnai Mária és Füstös Jenő társaságában látható). Igazi közösségi ember volt.  A Petőfi út és a Csokonai út találkozásánál állt a házuk, itt élt feleségével és két lányával, Irénkével és Marikával. Vidám természetű, humoros ember volt – dícséri egyik tisztelője, amikor róla kérdezem. Mindenki szerette. Kitüntetése a nézők tapsa és szeretete volt.  A hétköznapokban cipészként szolgálta - közmegelégedésre - a lakosságot a kultúrotthon szomszédságában lévő sarki műhelyében.

1921. január 1-jén született, az idén már kilencven éves lehetne! A sors azonban rövidre szabta életét, 54 évesen   - 1975. augusztus 30-án – új szerepre szólították.

Ui:Vajon mi lesz a sorsa a valamikori Ipartestületnek, mely a húszas éves végén a város jeles iparosainak összefogásából épült? Vannak-e mecénások, akik áldoznának a működtetésére, hogy ifjúsági- és civilházként, városi színházteremként tovább működhessen?

Boldog Mária