Register

A Badár emlékház felújítása

Kiemelt rendezvényeink

 


 

 


Pályázatok

TOP-7.1.1-16-2016-00081

Mezőtúr Fejlesztéséért Helyi Közösség

EFOP-1.5.3-16-2017-00048

TOP-7.1.1-16-H-ERFA- 2019-00317

TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01261

TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00468

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Oldalletöltések száma:

 

 


 

Mezőtúr-Szarvas komp menetrend

Városi galéria


A Magyarországon ritkán előforduló klasszicista zsinagógák egyike. Az 1830-ban emelet épület téglalap alaprajzú, egyszerű tömegéhez nyugati homlokzata előtt nyitott portikusz épült.
A portikusz magasított szintjéhez három irányból tömör korlátfalak közötti lépcsősort építettek. A négy korinthoszi fejezetű oszlop a széleken egy-egy párt alkotva áll.

 


A kétrészes párkány fölött attikafalat emeltek, szélein egy-egy kővázával, oromzatának közepén pedig a kettős törvénytábla látható.
A belső térből a frigyszekrényt eltávolították. A kettős fejezetes falpillérrel közrefogott, párkányzata felett timpanonnal záródó frigyszekrény a bejárati oszlopcsarnok építészeti megoldásait követte. Az épületet az 1970-es években felújították, jelenleg kiállítási csarnok.


Telefon: +36(56)350-336

A galéria nyitvatartási ideje:

  • kedd-szombat: 10-12 és 14-16 óráig,
  • vasárnap és hétfőn zárva.
 
Copyright Kelemen Márton © 2010-2021.